Líbiában a Kadhafihoz hű hadsereg felgyorsult ütemben halad előre, egy hét alatt 160 kilométerrel szorította vissza a felkelőket. Eközben a nemzetközi közösség láthatóan nem volt képes reagálni. Ezt a tehetetlenséget csak megfejelte a pénteki japán tragédia: a cunami lekötötte a G8-ak maradék apró erejét is, és a tízezer japán halott kiszorította Líbiát a sajtóból. Kadhafi nem hagyta ki a remek alkalmat.
Látván az iramot, amellyel Kadhafi serege szorítja vissza a felkelőket, már a múlt hét közepén felvetettük, hogy néhány napon belül eleshet Bengázi, az ellenzék központja. Aki szegény, az a legszegényebb: a magatehetetlen Nyugatot leterítette a japán humanitárius és gazdasági katasztrófa. Tekintsük át, mi történt Líbiában és „nemzetközben” múlt heti jóslatunk óta!
Kadhafi visszaszorította a felkelőket
Miután az ellenzék gyakorlatilag egész Kelet-Líbiát, valamint Nyugat-Líbia jelentős részét is a maga oldalára állította, Kadhafi ellentámadásba lendült, és egy hét alatt visszafoglalta a felkelők városainak nagy részét.
A keleti fronton a felkelők korábban szinte akadálytalanul nyomultak Szirtéig, Kadhafi szülővárosáig, ám a szimbolikus jelentőségű településnél meg kellett torpanniuk. Kadhafi győzedelmes menete március 6-án kezdődött Bin Dzsavádnál. A Szirtétől keletre fekvő kisvárost március 7-én végleg elfoglalte. Március 7—10. között négy napon keresztül repülővel, hajóról és tankokkal bombáztatta Rasz Lanufot, a fontos olajkikötőt, majd március 10-én megverte a felkelőket, és a város március 12-én véglegesen elesett. Közben március 10-én bombázni kezdte Bregát, a másik nagy olajkikötőt; 13-án vasárnap lényegében ez is a kormányerők kezére került. Március 14-én hétfőn Kadhafi Adzsdábija ellen fordult. Ennek a nagyvárosnak többszörös a stratégiai jelentősége. Egyrészt ez az utolsó ellenzéki bástya Bengázi előtt, másrészt innen vezet az út az ellenzéki Tobrukba, így Adzsdábija elfoglalásával Kadhafi két legyet üthet egy csapásra, az ellenzéknek alig-alig maradhat valami esélye.
A nyugati fronton Kadhafi korábban (március 10-ig) véres harcok árán visszafoglalta a Zaviját, a stratégiailag jelentős nagyvárost Tripolitól mindössze 50 kilométerre nyugatra. Március 14-én pedig bevette Zuvárát, a Tripolitól 120 kilométerre nyugatra található kisvárost is. Ezzel nyugaton gyakorlatilag csak Miszráta maradt a felkelők kezén, ám Kadhafi csapatai a város közelében vannak, ostromra készen.
Mérleg: véleményünk szerint Kadhafi az elmúlt hét hadműveletei révén megfordította a harc kimenetelét. Nyugaton csak Miszráta maradt, míg keleten Adzsdábiját ostromolja a kormány, amelynek bevételével a polgárháború talán eldőltnek tekinthető. A Nyugat tehetetlenül nézte az egy hónapja folyó polgárháborút, Kadhafi pedig a jelentős technikai fölénnyel és a még mindig kiapadatlan anyagi forrásaival élve felmorzsolta a gyakorlatilag civilekből álló ellenzéket. A Nyugatnak hétfőn 48 órája maradt arra, hogy lépjen, ezt a hétfőn Párizsban ülésező G8-ak is felismerték.
A nemzetközi szervezetek tétlenkednek
Míg korábban Amerika és az Egyesült Királyság egyaránt kemény hangon azzal fenyegetőztek, hogy semmilyen eszközt nem zárnak ki a tüntetők épségének megvédése érdekében, a múlt hétre Amerika lényegében elhallgatott. Párizs egyértelművé tette korábban ambivalens hozzáállását, és szorgalmazni kezdte a légtérzár felállítását Líbiában. Erre azért volt szükség, mert Kadhafi legnyilvánvalóbb fölénye a légierőben mutatkozik meg. A légtérzár azonban nem pusztán elvi korlátozást, hanem a felszálló (kadhafista) repülők megsemmisítését is jelenti. Az Arab Liga, sőt a líbiai ellenzék is tiltakozott a nyugati beavatkozás ellen. Felröppent a gondolat, hogy Líbia „Irakká” válhat. A líbiai és az összarab tiltakozás hatására, valamint az iraki emlékek felidézésétől megszeppenve Amerika visszalépett. A NATO főtitkára, Anders Fogh Rasmussen már március 4-én bejelentette, hogy a szervezetnek „nem áll szándékába beavatkozni”. A március 10-i brüsszeli NATO-csúcson mindössze annyit sikerült elérni, hogy néhány hajót Líbia közelébe vezényelnek és megerősítik a fegyverembargót.
Vajon történt-e lényeges változás a nemzetközi hozzáállásban jóslatunk óta? Szombaton váratlan esemény történt: a Kairóban ülésező Arab Liga (ahol már az ellenzék képviseli Líbiát) kérte a légtérzár felállítását az ENSZ Biztonsági Tanácsától. Ez áttörést jelenthetett volna a nemzetközi szervezeteknek, a Rasmussen által hangoztatott egyik feltétel így teljesült. Március 14-én, hétfőn azonban nem sikerült az ENSZ Biztonsági Tanácsában előrelépést elérni: Oroszország, Amerika és Németország egyaránt kétségeinek adott hangot. Az aznap este tartott G8-as csúcson ugyancsak szóbakerült Líbia és a beavatkozás igen sürgős volta, ám ennek ellenére nem történt érdemi változás az álláspontokban. A találkozó eredeti napirendjét a japán földrengés és cunami témája is borította.
A japán cunami Líbiát veri
Március 11-én pénteken, a legkeményebb líbiai harcok idején, 8,9-es erősségű földrengés rázta meg Japánt s változtatott parányit a Föld forgási sebességén. A keletkezett szökőár következtében elhunytak száma a március 14. hétfői becslések szerint már tízezres nagyságrendű volt. A földrengés és a cunami okozta károk, a humanitárius katasztrófa és a fukusimai atomerőműben történt robbanások és a fenyegető nukleáris veszély lényegében kisöpörték Líbiát az újságokból. A címlapokon péntek óta folyamatosan a japán tragédia szerepel. A katasztrófa mind a sajtó, mind a nemzetközi szervezetek figyelmét lekötötte annyira, hogy Kadhafi közben fellélegezhetett és nyugodtabban bombázhatta a „lázadók” városait. A japán katasztrófa olyen mély hatást gyakorolt az emberekre, hogy péntek óta a facebook-on sokan kizárólag ebbe a témában posztolnak.
Összefoglalás
A líbiai szabadságharc egyre inkább eldőlni látszik az elnyomó rezsim javára. A jelentős hadi fölénnyel rendelkező Kadhafi március 6-án ellentámadásba lendült, és egy hét alatt a felkelők központjaként működő Bengázi közelébe férkőzött. A gyakran népirtással felérő ostromokat a nyugati világ gyakorlatilag tétlenül nézte és nézi, a Koszovóban még skrupulusok (és ENSZ-felhatalmazás) nélkül beavatkozó NATO az afgán kudarcra és iraki presztizsveszteségre hivatkozva húzódozik a konkrét lépések megtételétől. A japán katasztrófa pedig a média révén a több áldozattal járó tragédiákra kiváncsi hétköznapi ember figyelmét is elvonta egy sokkal rosszabb helyzetben lévő és a pusztulás szélén álló országról. Korábbi jóslatunkat sajnos meg kell ismételnünk: Bengázi, és ezzel a líbiai felkelés végveszélyben van. A felkelők már csak akkor reménykedhetnek győzelemben, ha villámgyorsan határozat születne a légtérzárról és egy további nagy csoda folytán a szárazföldön is megerősödne az ellenzék; ám a hétfői csúcsértekezletek hírei alapján még a gyors légtérzár létrejötte is nagy csodának számítana.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése